Maceráció

Biztosan mindenki hallotta már, esetleg használta is a "szép" jelzőt egy bor jellemzésekor. Egy kedves ismerősömet, Kiss Attilát, egyszer kérdőre vonta egy Úriember, hogy tudatosan alkalmazza-e ezt a szót a kóstolókon. Ennek kapcsán morfondírozott el a szép és jó fogalmáról, amiből egy remek cikk született, mely megjelent az Alkonyi László által szerkesztett Borbarát magazinban anno, most pedig megtisztelt azzal, hogy a Maceráción is közzé tehetem, amit ezúton is szeretnék megköszönni Neki. Fogadjátok hát jó szívvel.

„Mennyeknek méhe szült, vagy bús gyehenna téged,

óh, Szépség? A szemed egyként tud ontani

égi s pokoli fényt, jótéteményt és vétket,

s bízvást lehet a bor másának mondani.” [1]

„Bölcselkedések” szépről és jóról

A történelem során az ember számtalan módon próbálta meghatározni a szép és a jó fogalmát, ám minden elmélet, esztétikai irányzat egyetértett abban, hogy mindkettő valamiféle értéket képvisel. Miért lenne ez másképp a bor esetében? A bor is érték. Van kulturális értéke, piaci értéke, esztétikai értéke, beltartalmi értéke, stb. Nehéz azonban meghatározni, hogy mitől szép, és mitől jó egy bor, továbbá mi a különbség a szép és a jó bor között. A szépen csodálkozni nem nehéz, de arról pontos fogalmat alkotni, ami csodálkozásra késztet bennünket, bizony már sokkal nehezebb. További problémát jelent a szép hierarchiájának kérdése, vagyis, hogy a szép borok közül van-e olyan, amelyik szebb a másiknál.

Mivel ízlésünk és ízlelésünk különböző, természetesen nem tekinthetjük esetünkben a szépet objektív, abszolút értelemben vett esztétikai kategóriának, csupán szubjektív ítéletnek foghatjuk fel, melynek „tárgya nem a szép, hanem a tetsző.”[2] Szóhasználatunkban azonban ritkán használjuk egy borra azt a kifejezést, hogy tetsző, viszont annál többször, hogy szép.

Már az antik gondolkodást is áthatotta a szép és a jó bensőséges és szükségszerű kapcsolata, a görög nevelésben pedig megfigyelhető a szépség és a jóság harmóniájára való törekvés, amelyben a testi szépség és a lelki jóság együttléte jelentette a kalokagathia[3] állapotát. A borra vonatkoztatva az alábbiakban néhány idézet segítségével gondolkodjunk el a szép esztétikai és pszichológiai funkcióján, valamint azon, hogyan feltételezi, és hogyan zárja ki a szép és a jó fogalma egymást a bor esetében.

„...szép az, amit szépen csinálnak, és rút, amit rútul.” [4]

Evidenciának tűnő ősi igazság! Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy csak a borkészítés etikai követelményeinek maradéktalan teljesülése biztosíthatja a fogyasztó számára azt az esztétikai élményt, amely bátran beilleszthető a művészetek által nyújtott szépségek sorába. Az ember önhibáján kívül is rúttá válhat az, amit szépen csinálnak, hiszen a természet nagy titkokat rejteget és nehezen megmagyarázható dolgokat produkál. De biztosan nem válhat széppé az, amit rútul csinálnak. A természet és az etika törvényeitől eltérni lehet, de nem szabad. A jó/ság az erkölcs szabályai szerint rendeződik. A jó bor is kizárólag ennek talaján jöhet létre, s csak erről az alapról képes majd megszületni a szép/ség.   

„A tökéletesen jó szép.”[5]

Minden szép bor kétséget kizáróan jónak tekinthető, de nem minden jóról állíthatjuk azt, hogy szép. A jó nélkül nem képzelhető el továbblépés a szép felé, tehát a jó a szép szükségszerű előfeltétele.

A szép abban a tekintetben több a jónál, hogy semmiben nem szenved hiányosságot, felülmúlhatatlanságában rendelkezik mindazon tulajdonsággal, amivel a jó, de a részek egymáshoz, és leginkább az egészhez viszonyított harmóniájában, értékeinek teljes összhangjában már túlmutat az előző kategórián. A sok jó bor közül így csak kevés válik széppé.

A jó, tekintve, hogy nem képes birtokolni a széppé válás folyamatának szükségszerű állapotait, pusztán az esztétikai élmény, és nem a fogyaszthatóság szempontjából képvisel alacsonyabb kategóriát. Ezt nagyon fontos látnunk, hiszen egy tisztességesen elkészített jó bor természetesen lehet méltó a dicséretre. Ő az, aki minőségében megfelelő, de felülmúlható, ő az, aki a hétköznapokra születik. Nem akar széppé válni, de tiszta és érthető. Nem akarja az érdeklődést önmaga iránt felkelteni, nem akar a középpontban lenni, nem igényel damasztterítőt és kristálypoharat, csak a háttérben maradva szeretné betölteni szerényen a küldetését.

Nem így a szép bor. Megállít, megszólít, magával ragad, elgondolkodtat és időt kér. Mintha büszke lenne önmagára. Lehet kacér, és lehet bölcs. „Éretlenségében” a gyermeki tisztaságot, „érettségében” az öregkori tiszteletet hordozza. Szépsége lehet fiatalos, amely bűnre csábíthat, és archaikus, amely hallgatásra inthet.

„... a szép pedig nem lehet arányosság nélkül.” [6]

A szép nem létezik arányosság, mérték és harmónia nélkül. Ez teremti meg a bor alkotóelemeinek kiegyensúlyozottságát, és ez ad megbízható középutat túlzás és a hiány között. A forma hiánya és a rend megbomlása nem eredményezheti a szép állapotát. A szép nem birtokolhat hiányosságot sem formai, sem tartalmi szempontból, hiszen a formai sem nélkülözheti a tartalmit, és a tartalmi sem a formai szépet.

Optikai kifogások mellett nem lehet szépnek mondani egy bort. Ugyanígy képtelenség egy látványában hibátlan borra azt mondani, hogy szép, ha ízében, illatában bizonytalanság fedezhető fel. Szép lehet egy szem, de ettől még nem biztos, hogy szép maga az arc. Külön-külön természetesen minden tulajdonsága lehet kifogástalan, de kizárólag a részletek tökéletessége, ezek harmóniája teremtheti meg az egészre vonatkoztatott egységet és teljességet, a szép (kalosz) állapotát, amely a bor egészét jellemzi.

„A puritanizmus a szépség halála.” [7]

Való igaz, hogy a bor esetében a nemes (!) egyszerűség nem elégséges a szépséghez. Ez jelenthet megbízhatóságot, rokonszenvet, bizalmat, állandóságot, de nem jelenthet cizelláltságot és mívességet A jóság: egyszerűség, érthetőség, megfoghatóság. A szépség: művészet, misztérium és talány.

„A szépség a véletlennek és a jónak egymásra találása” [8]

Minden bizonnyal igaz, egyetlen kiegészítést azonban tegyünk. A véletlent ne azonosítsuk a szerencsével, hiszen a művészet maradandó alkotásai sem a véletlennek köszönhetőek, és a művészeknek sem szerencséjük volt, amikor maradandót alkottak. A szépség „teremtéséhez” nem nélkülözhető az ihlet és a pillanat. Ekkor valami olyan történik, amelyben a profán segítségül hívja a szentet, ha úgy tetszik ember az Istent. A szép így képes megbékíteni a mulandóságot és a pillanatnyi létet az örökkévalósággal.

„A szépség megejti a testet, hogy utat nyisson a lélekig.” [9]

A szépség felismerésében az érzékszerveinken túl képességeink segítenek. „De azért a léleknek is van itt némi szava, mivel a dolgokat ő veti egybe a benne lakozó ideával, amelyet úgy használ a szép megítélésére, mint a mérővesszőt az egyenesére szokás.”[10] Úgy hiszem, hogy értékítéletünkben nem csak tapasztalataink segítenek, hanem a szép borról mint olyanról alkotott elképzeléseink. A jó és a szép bor is megejtheti a testet (mámor), de csak a szép tudja megejteni a lelket. Ettől válik a pillanat élménnyé, a hétköznap ünneppé, a jó bor széppé.

„ ... a szépet vagy az idő öli meg, vagy betegség rontja el.”[11]

A bor nem tudja nyújtani a maradandóság illúzióját. Ez is része szépségének, hiszen ki ne ismerné az érzést, amely egy ritkaságszámba menő bor elfogyasztását lengi körül. Miközben tudjuk, hogy ennek ez a rendje, ez a bor funkciója, ezért készítették és ezért vásároltuk, mégis ott van bennünk a pillanat megismételhetetlenségének érzése, amely természetesen örömmel is megajándékoz bennünket. „Egy derék ember mellkasa… vidám sírgödör, melyben vidáman telik be végzetem.” – szól biztatóan hízelegve Baudelaire bora.[12]  A bor élő anyag, ezért szépsége múlékony. Állapotának változásaiban felfedezhetjük saját emberlétünk sérülékenységét, mulandóságát. Ez adja a szépség melankóliáját.

„A széphez a hiány és a sóvárgás útján közeledünk” [13]

Az ember természetéből adódóan állandóan törekszik és vágyakozik a szép után. Ha úgy tetszik, örök hiányban, sóvárgásban ég, hiszen a szép csodálatot, felindulást, örömet okoz. Nem merültek még a feledés homályába azok az évtizedek, amelyekben oly mostohán bántak szőlővel és borral. Akkor a mennyiség uralkodott a minőségen, az alkohol pedig az emberen. A minőség hiánya igénytelenséget szült, az igénytelenségnek pedig nem volt szüksége a minőségre. A jelen állapota egyre inkább magában hordja annak bizonyosságát, hogy lehet változtatni a helyzeten. Bár a régi reflexek néhol még működnek termelőben és fogyasztóban egyaránt, az elmúlt néhány év egy dolgot mindannyiunk számára felkínált: a választás lehetőségét rossz és jó, jó és szép között. Aki pedig az érték mellett dönt, az nem kevesebbet kap ajándékba, mint a bor barátságát.

Nincs értelme a fent leírtakon sokat rágódni, hiszen van, amikor jobban esik a jó bor, mint a szép. Van, hogy nem tudja az ember eldönteni: ez „csak” jó, vagy már szép. A körülmények is ezer módon befolyásolják az embert. De elgondolkodni a Szépen: Jó dolog. Így nem csak a testet, hanem a szellemet is megajándékozzuk a borral.

                                                                                     Kiss Attila